Amikor ott álltam a 116 kg-os pehelysúlyommal, sorra vettem hogy mi az amit meg kell tennem ahhoz hogy elérjem az álomsúlyomat. Le kell mondanom erről, vagy arról, új dolgokhoz hozzászokni, megtervezni a hetemet, persze hogy én is féltem. Féltem az ismeretlentől, attól hogy az előttem álló feladatokat nem tudom majd megcsinálni, mi lesz ha valami nem sikerül, és hogy nem e időpocsékolás lesz az egész. De nem adtam fel.

Használtam meditációkat, megerősítéseket, kitaláltam mit kell rögtön felkelés előtt csinálni, de az esti lefekvés előtti tennivalókat is leírtam. Szépen a félelem kezdett átalakulni egyfajta megszállottsággá, és ezt inkább egy olyan kihívásnak fogtam fel amit mindenképpen végig kell hogy csináljak , mert más út, vagy más esély nincs. Itt meg kellett tanulni nemet mondani jó néhány esetben, és el kellett fogadni az új életemet, egyszerűen úgy ahogy van.

Pokol, vagy mennyország

Attól függ hogyan éljük meg. De miért élünk meg valamit tragikusan, ha lehetne pozitívan, örömmel, újrateremtve, újra alkotva meg új önmagunkat. Mondhatnánk hogy ez mindenkinek saját magányügye. De az tanulható, méghozzá elég könnyen el lehet sajátítani. Nem állítok kisebb dolgot, mint hogy bizony minden ami a gondoltainkhoz és érzéseinkhez köthető, az befolyásolja egészségünket, életünket, és ez mára bizonyított tény.

És ha már van választásunk, miért ne válasszuk azt amivel szárnyalhatunk, amivel jobbá, könnyebbé tehetjük életünket, és mások életét. Legyünk egy kicsit pozitívabbak, éljünk e csodálatos lehetőség "mellékhatásaival", mert a beteg test meggyógyítható, ha kezeled a tudatodat, és a tudatos gondolkodás is fejleszthető, ha úgy tekintünk rá mint egy izom. Csak némi gyakorlás és kitartás kell hozzá.